Maguk a portréfényképészek mondják, hogy a portré, az emberábrázolás nem egy könnyű műfaj, az önarckép pedig különösen nem. Másokat fényképezni „elég” az emberismeret, a mások iránti érzékenység, empátia, a lélekbelátás képessége. Ha ön-önmagunkat fényképezzük (rajzoljuk, festjük), egyszerre kell kívül-belül lennünk. Távolságtartással, felülemelkedve, de mégiscsak közel kell kerülnünk önmagunkhoz, elemezni, megismerni próbáljuk jellemünket.
Milyenek vagyunk? Ha magunknak sem tetszünk, merjük-e azt a nyilvánosság előtt vállalni? Öltözzünk „kényelmesbe”, vagy legyünk elegánsak? Hogyan viselkedjünk? Mosolyogjunk, legyünk, kedvesek, elbűvölők?…Esetleg bölcsek, okosok, sziporkázóan szellemesek? De ha nem vagyunk azok… Vagy éppen látszódjunk álmosnak, fáradtnak, elgyötörtnek, gyötrődő és meggyötört értelmiséginek?… Mutassunk erőt, magabiztosságot, vagy legyünk gyengédek? Magunk sem tudjuk… Milyen arcot vágjunk tehát? Ha sikerült végre valamilyen kifejezést magunkra erőltetni, akkor hogyan örökítsük meg azt? Számos ilyen és hasonló kérdés vetődhet fel az önarckép készítése során.
 |
| Metamorphoses_Self Portrait, Textile Print, 200x150 cm, 2010 |
 |
| Metamorphoses_Self Portrait, Textile Print, 200x150 cm, 2010 |
Variations :
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése